Második fejezet:
Hablaty kételkedve nézte az elébe rakott tányéron lévő ételt,
amit Valka csinált neki. A fiú felemelte villáját és megbökdöste vele a halat,
arra várva, hogy talán amaz megmozdul.
Bélhangos nem tévedett akkor, amikor azt mondta, hogy
családja nőtagjai rémesen főznek. És ez alól még Astrid sem volt kivétel. Mi
lesz, ha egyszer összeházasodnak, akkor neki kell majd főzni-e?
Nem mintha a házasság megfordult volna már a fejében...
–
Talán nem ízlik?- kérdezte Valka, ezzel
kiszakítva, fiát gondolatai közül.
–
De, nagyon. - hazudta. Nem akarta megbántani az
anyját, főleg akkor nem, amikor ráfüggesztette azt a két reménnyel teli,
tengerszín szemeit.
–
Akkor? - A nő leült mellé, és kérdőn
rátekintett. Azzal a tipikus tudom, hogy tetszik neked, ne is tagad anyai
arckifejezéssel. A fiú arcát ellepte a pír, az agya valami hülye kifogás után
kutatott, amivel gyorsan megpattanhatna és maximum csak este érne vissza mikor
már Maeve is itthon lenne. Már éppen benyögött volna valami olyasmit, hogy
segítenie kell Bélhangosnak, amikor hírtelen a húga, jelent meg az ajtóban.
–
Anya!- nem is kellet többet mondani. Lehet, hogy
nem Valka volt az anyák gyöngye, de nála is megvolt az az úgynevezett anyai ösztön.
És, mint minden anyai ösztöntől hajtott anya, ő is rögtön érezte, hogy valami
baj van. Szó nélkül követte a lányát, Tollashoz. A sárkány hátán, egy
meglehetősen meggyötört, alvó, Keevant vett észre.
–
Mi
történt?- kérdezte és máris indult, hogy levegye a lányt. Maeve megvonta a
vállát.
–
Fogalmam sincs. Már ilyen volt, amikor
megtaláltam a barlangban. - Hablaty ebben a pillanatba, jött ki a házból.
Értetlenkedve meredt a vörös hajú, ájult lányra.
–
Ő meg kicsoda? - Valka nagy levegőt vett, és
leintette fiát.
–
Később megbeszéljük. Előbb gyógyítót kéne
találnunk, a húgodnak. - Hablatynak lesett az álla. És csak nagy értelmesen
ennyit bírt kinyögni.
–
Még egy nő?! - majd Thort átkozva elindult,
Gothiért.
Җ
Keevan álmodott, hogy mi volt erre az első jel? Először is
onnan tudta, hogy ott volt Fény. Viszont a megszokott, groteksz, kifacsarodott
testtartás helyett, újra normális volt. Nem voltak eltörve a csontjai, nem volt
mindenhol véres és végső soron nem volt halott. A lány kinyújtotta a kezét és
megérintette az állat puha orrát. Végig simított a finom pofácskán.
–
Szia.- suttogta alig hallhatóan. Az állat
ránézett azzal a két okos szemével. Majd felnyüszített, és teljes test súlyával
oda bújt hozzá. Keevan nem bánta. Néha ha éppen nem rémálmok gyötörték, újra
élte a régi pillanatokat szeretett sárkányával. A lány átölelte a lény nyakát
és belefúrta az arcát az állat mellkasába, lehunyta a szemét és beszívta az
ismerős pézsma és napsütötte illatot. A sárkány dorombolni kezdet és ráhajtotta
a fejét a lány vállára.
–
Hiányzol- mondta. Fény válaszul felmordult,
mintha azt mondaná te is nekem.
Az idill pillantott szokás szerint a lidércnyomás zavarta
meg. A sárkány ismételten felmordult, de ez most más volt, mint amit a lánynál
csinált. Ez fenyegető volt, őriző. Sötétség kezdte belepni, az álomvilágot,
Keevan akárcsak kislány korában most is sárkánya szárnyai közt kereste a
menedéket. A tintaszerű feketeségből, egy alaktalan lény bontakozott ki.
–
Kapjátok el a sárkányt. - ordította a sárkány
vadász hangján. Hírtelen a semmiből egy háló repült feléjük, ők pedig zuhantak
megállíthatatlanul, Keevan sikítva ébredt.
Җ
Hablaty zavartan toporgott az ajtó előtt. Miután túltette
magát azon a sokkon, hogy van még egy húga, rögtön azon kezdet el gondolkodni,
hogy most mit is kéne csinálnia. A lány már több mint egy napja semmi jelét nem
adta annak, hogy valaha is fel fog ébredni. Gothi szerint, csak nagyon ki volt
merülve, de hamarosan jobban lesz. Hablaty különösen várta a gyógyulást, főleg
azért mert a lány az ő szobájában, pihent.
–
Mikor mehetek már be?- kérdezte, kissé
ingerülten, ma már harmadjára.
Maeve megunta a sok hisztizést és visszaordított.
–
Hablaty az istenek áldjanak meg. Mit
panaszkodsz, legalább végre van arra ürügyed, hogy Astridnál aludhass. - a
reakciót az ajtó becsapódása jelentette.
–
Gyerekes - dünnyögte Maeve. Keevan ebben a
pillanatban, nyitotta ki a szemét. Ajkai néma sikolyra nyíltak. Egy pillanatig
úgy tűnt, hogy a lánynak fogalma sincs arról, hogy hol van. Tényleg nem volt.
–
Lakberendező volt a barlangba? – kérdezte.
–
Nem, ez már nem a barlang. – javította ki Maeve.
–
Erre, magamtól is rájöttem. Tudom, hogy ez
kicsit sablonosnak hangzik, de hol vagyunk most? – kérdezte a vörös hajú lány.
–
Ez hosszú történet lesz. – sóhajtott a barna
hajú, de belekezdett. Elmesélt mindent, Hablaty megtalálásától kezdve, Plépofa
haláláig. Az alfa sárkányok csatáját, amely szintén nem végződött túl jól. De
ott volt a sziget megmentése és Hablaty törzsfővé válása, illetve Fogatlan
átalakulása is. Egyetlen dolgot hagyott ki. Eretet. A lány sejtette, hogy
nővére nem reagálna túlzottan jól arra, hogy a sárkányvadásznak nem csak, hogy
megbocsátottak, de még ráadásul, hősként is tisztelik. Keevan valószínűleg
baltával ment volna a férfinak.
Keevan nem reagált semmit. Kezét ökölbe szorította, arcizmai
megfeszültek. Maeve ismerte ezt az arckifejezést, tudta, hogy mindjárt bomba
robban.
-
Hol van, anya? – kérdezte, hangja halk volt. Még
veszélyesebb állapot.
-
Keevan figyelj, jó oka volt arra, hogy ezt
elhallgatta előlünk.
-
Maeve – kezdte vészjóslóan- az egy dolog, hogy
elhallgatta, hogy apánk még életben volt, de, hogy egy kókadt szót sem szólt a
bátyánkról az már kicsit dühítő nem gondolod? – mindig Maeve volt a galamb
lelkűbb de a szürke szemű lány elképzelni sem tudta, hogy ez még őt sem hozta ki
a sodrából.
-
Keeve kérlek, nyugodj meg. – a lányt már nyolc
éves kora óta nem nevezte így senki.
-
Anya most nincs itt, de ha majd mindenki haza
ér, szépen nyugodtan, mindent megbeszélünk, jó?
-
Felvilágosítanálak, hogy ha úgy hívsz, mint egy
ötévest az nem segít túlzottan. – Maeve tudta, hogy ez beleegyezés nővére
részéről. Keevan lerúgta magáról a takarót.
-
Na van valami kaja? Éhen halok!
Җ
A vörös hajú lány, fanyalogva tolta arrébb a tányért.
-
Tudtam, hogy anya főztje, rémes de, hogy
ennyire?
Ebbe a pillanatba, az ifjú
törzsfőnök jelent meg. Kissé zilált frizurával. Amikor észrevette a lányt,
széltől pirult arca, még inkább vöröses árnyalatra váltott.
-
Öm, szia Hablaty vagyok. A bátyád. – tette hozzá
zavartan. Keevan bólintott.
A fiú leült az asztalhoz.
-
Láttad már a falut? – fejrázás.
-
Érdekel? – bólintás.
-
Nem vagy túl bőbeszédű, mi? – gyilkos
arckifejezés.
-
Értem. Volna kedved most körülnézni?
-
Igen. – mondta a szürke szemű. Ennél több szót,
harapófogóval sem lehetett, volna kihúzni belőle.
Wow! Szerintem nagyon jól összehoztatok ezt a fejezetet is! Imadom az egeszet! :) Remelem hamarosan ujat irtok mert nem birok varnk.. :P
VálaszTörlésKöszönjük a lelkesedésed. :) Nem ígérünk semmit, de ha minden sínen van, hamarosan hozzuk az új fejezetet.
VálaszTörlés